Vajon hol áll ez a különleges hangulatú épület?

.

FORRÁS: PÉCSMA

 

A belváros szívében áll, valószínűleg mégis kevesen ismerik a pécsi evangélikus templomot, amely egyszerű szépségével mégis szinte hívogatja az embert. Bár a templom “csak” az 1800-as évek végén épült, az előzmények a középkorra nyúlnak vissza.

Az evangélikus hívek először 1846-ban kérték, hogy templomot emelhessenek Pécsett, majd az 1860-as években megismételték, lévén az első kérelemre nem kaptak választ. Azonban az evangélikusok pécsi története nem ekkor kezdődött, hiszen mint a Pécsi Evangélikus Gyülekezet honlapján is olvasható, a híveknek feltehetően már az 1540-es években is volt szervezetük, a török kiűzése után azonban évszázadokat kellett várni arra, hogy az evangélikusok ismét megtelepedhessenek a városban. Az 1800-as évek elején ugyanakkor nem is Pécs volt a központ, hanem Magyarbóly.


Új Képeink

Presbiter és felügyelő iktatás 2018

IMG 4204

A képre kattintva megnyitható a galéria.

Új Hírlevelünk

Pünkösd 2019

20190610

Új Hanganyag

2018.03.29. Pécs - Énekkar

Új Videónk

2017 Gyerekkarácsony