2018.03.29. Pécs - Hajduch-Szmola Patrik

 

12191715 10204931503831947 1473647109392174621 n

 

Nagypéntek

Igehirdetési ige:

51Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és arra rendelik, hogy az Isten tiszteletében képviselje az embereket, ajándékokat és áldozatot mutasson be a bűnökért, 2mint olyan valaki, aki megértő tud lenni a tudatlanok és a tévelygők iránt, hiszen őrá is gyöngeség nehezedik. 3Ezért a népért is, saját vétkeiért is áldozatot kell bemutatnia. 4A tisztséget magától senki sem vállalhatja, csak akit az Isten meghív, mint Áront.5Így Krisztus sem önmagát emelte főpapi méltóságra, hanem az, aki így szólt hozzá: „A Fiam vagy, ma szültelek.” 6Másutt meg ezt mondja: „Pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.” 7Földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatásra talált. 8Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből engedelmességet tanult.9Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki,

Új Képeink

Presbiter és felügyelő iktatás 2018

IMG 4204

A képre kattintva megnyitható a galéria.

Új Hírlevelünk

Pünkösd 2019

20190610

Új Hanganyag

2018.03.29. Pécs - Énekkar

Új Videónk

2017 Gyerekkarácsony